Hogyan indulj el az első ingatlan befektetéseddel? - Kőházi Csaba ingatlanbefektető

Hogyan indulj el az első ingatlan befektetéseddel?

Hogyan indulj el az első ingatlan befektetéseddel?

Kezdeti nehézségek

Honnan indultam?

Átlagos életet éltem, dolgoztam, mint mindenki, majd megnősültem, mint mindenki.

Soha nem voltam munkanélküli.

Amikor dolgozni akartam, akkor aktívan kerestem valami melót.

Nem válogattam.

Akkor még csak alkalmazott voltam.

A gondolkodás módom is ennek megfelelő volt.

Vártam a jó lehetőséget, közben telt múlt az idő.

Viszont mindig is arról álmodtam, hogy ingatlanaim lesznek.

Erről bővebben itt olvashatsz https://kohazicsaba.hu/igy-kezdodtek-az-ingatlanos-almok/

 

Albérletről albérletre költöztünk

Az életkezdésem is átlagos volt.

Megnősültem és albérletbe költöztünk.

Mindketten dolgoztunk a feleségemmel, így önmagunk fenntartása nem volt probléma.

Sőt még spórolni is tudtunk.

Jó bérlők voltunk, viszont ingatlanról ingatlanra kellett költöztünk.

Valamiért a tulajdonosnak mindig más terve volt az ingatlanával.

Nem volt egy nagy élmény.

Az első ingatlant bútorozottan béreltük, akkor még kisebb probléma volt a költözés.

Később ugyanez már bútorokkal nehezebb volt.

Ekkor elhatároztuk, hogy akárhogy is, de veszünk saját ingatlant.

 

Túl magasak a meghirdetett ingatlanok árai

Bérből és fizetésből éltünk.

Csak azt láttuk, hogy soha nem lesz ingatlanunk.

Az arányok akkor sem voltak jobban, mint ma.

Első látásra nem volt reális az ingatlan vásárlás.

Sőt!

Azért mégiscsak erőt vettünk magunkon és elkezdtünk ingatlant keresni.

És számolni.

Addig addig számoltunk és terveztünk, amíg elkezdtünk hinni benne, hogy lehet ingatlanunk.

A végén találtunk egy 8. emeleti ingatlant.

Alkudni nem is mertünk, annyira örültünk, hogy egyáltalán volt valaki, aki szóba állt velünk.

Amikor megegyeztünk, hogy megvásároljuk az ingatlant és letettük az 5% foglalót, még nem láttuk honnan lesz meg a többi pénz.

De nagyon akartuk az ingatlant.

 

Ingatlan vásárlás hitel segítségével

Szintén mint bárki, nekünk is hitelt kellett felvenni az első ingatlanunk megvásárlásához.

Kaptam munkáltatói kölcsönt, Önkormányzati kölcsönt és még 5 banktól vettem fel hitelt.

Ezt akkor még meg tudtam tenni. Most már össze vannak kötve a bankok.

Ha van hitel kártyád, akkor az is hitelnek számít. Vagyis csökken a hitel kereted.

Már csak havonta ki kellett fizetnem az akkori keresetem ötszörösét.

Fel sem merült bennem, hogy nem fogok fizetni.

Már csak plusz bevételre kellett szert tennem.

 

Munka mellett mit tudok csinálni?

Keresnem kellett másodállást.

Majd másodállásokat.

Egy plusz munkahelyből származó bevétel nem volt elég az ingatlan hitelem törlesztőjéhez.

A vége az lett, hogy heti hat napon át dolgoztam napi 20 órát.

Nem volt egy nagy élmény, de nem volt választásom sem.

Az hogy nem fizetem az ingatlan hitelt fel sem merült bennem.

Így csak előre mentem.

 

Bevételem növelése, hogy ne veszítsem el az ingatlant

A hitelt fizetni kellett, nem volt mese.

Nem sok időm maradt pihenésre.

Majdnem beledöglöttem.

Viszont 2 év alatt kifizettem a teljes adósságom.

Végre miénk lett az ingatlan.

Lekerült a bank a tulajdoni lapról.

Ezt azért sikerült elérni, mert megnöveltem a bevételem.

Ezt ajánlom mindenkinek, aki ingatlant akar venni.

Növeld meg a bevételed, az ingatlan hiteled összegével.

Akkor leszel biztonságban.

Ha csak egy helyről van bevételed, akkor könnyen elveszítheted az ingatlanod.

Az nagyon kiszolgáltatott helyzet.

Folyamatosan keresd a megoldást, a bevételed növelésére.

 

Ingatlant akarsz, de nincs időd?

Amikor 5 másodállásom volt, és egy fő állásom, azért az időm nagyon be volt osztva.

Csak nem én osztottam be.

Azért volt rá hatásom, de az irányítás nem az enyém volt.

A nagy ingatlan befektetők azért irányítják a saját idejüket.

Most már én is.

Én hallottam már ezt a kifogást, hogy nincs időm ingatlannal foglalkozni.

Szerintem minden normális ember álmai között szerepel az ingatlan.

Minden ember ingatlan tulajdonos akar lenni.

Azért megnézném azt az embert, hogy mivel tölti egész nap az idejét.

Nincs időm ingatlannal foglalkozni.

Ez azért vicces.

Elég ostoba kifogás.

 

Alacsony az értéked

Mindenki itt kezdi.

Alkalmazottként kiszámoltam az óradíjamat és bizony elég kevés volt.

Mai szemmel nézve vicces óradíj jött ki.

Volt hová fejlődnöm az biztos.

Ha ingatlan befektetővé akarsz válni, annak fontos része, hogy mivel töltöd az időd egész nap.

Hogyan tudod megnövelni az időd értékét?

Soha nem lesz ingatlanod, ha ez nem sikerül.

Az előadásaimban sok időt szentelek ennek a témának. https://kohazicsaba.hu/eloadas/

Nagyon fontos téma.

 

Tőzsdétől az ingatlanig

Amikor kifizettem az ingatlan hitelem, akkor hirtelen maradt egy csomó pénzem.

Valamit kezdeni akartam vele.

Lehetőleg olyat, ami nem sok időmet vette el.

A végcélom akkor már az ingatlan volt.

Ingatlant akartam, csak még nem volt elég pénzem rá.

Ezt a pénzt a tőzsdéből akartam megszerezni.

Azt hittem gyorsan fogok meggazdagodni, és néhány hónap alatt lesznek ingatlanaim.

Ezzel szemben ez 6 évembe telt.

Az első két ingatlanom a tőzsdei nyereségemből vettem.

A legtöbb pénz azzal kerestem, hogy nyugton maradtam.

Ezt ajánlom neked is, főleg ha ingatlant akarsz.

 

Vállalkozásból is vehetsz ingatlant

Sok olyan Ingatlanos Álmok Klub tagom van, akinek van pénze.

Viszont nincs elég pénze ingatlant venni.

A világban sok pénz keresi a lehetőséget.

Ide oda vándorolnak a tőzsdében, ingatlanban, államkötvényben és keresik a lehetőséget.

Mindig az a kérdés, hogy mit tudsz cserébe nyújtani.

Ha a számok passzolnak, akkor biztosan találsz befektető társat.

Az ingatlan befektetésnél engem a tudásom miatt kerestek meg.

A tudásod fogja majd elismerni az ingatlan piac.

Akkorra már jött pénz a vállalkozásomból, és jött pénz a tőzsdéből is.

A tőzsde már ment magától, ezért elkezdtem koncentrálni, arra hogy jobb vállalkozó legyek.

Hatékonyabban akartam pénzt keresni.

Vagyis kevesebb idő alatt több pénzt akartam.

A nagy ugrás először akkor lett meg amikor elvégeztem egy Marketing menedzseri tanfolyamot.

A következő éven a cégem bevétele 3-szor több lett.

De csak a bevétel, és nem a profit.

5 évembe telt mire megtanultam, hogy nem a bevétel, hanem a profit a lényeg.

Csak azért írok időt, hogy lásd, a híresztelésekkel ellentétben sajnos nem 3 hónap alatt lettem milliomos.

Az sok-sok év tanulásba és munkába került.

Erről beszélek az előadásaimon. https://kohazicsaba.hu/eloadas/

 

Már volt pénzem ingatlanra

Az hogy nyerj az ingatlan piacon, fontos dolog.

Azért nagyon sokat kell hozzá tanulnod.

Ha gyorsan akarsz eredményt elérni, akkor érdemes egy mentort keresni.

Ez olyan ember legyen, aki már ott van, ahová te is igyekszel.

Erre az Ingatlanos Álmok Klub a legalkalmasabb. https://kohazicsaba.hu/ingatlanklub/

Tudom, hogy ez nem annyira olcsó, viszont ha vesztesz az ingatlan piacon, az milliós tétel.

Amikor kezded az ingatlanos pályát, és még nincs annyi pénzed, akkor kezdj el olvasni könyveket az ingatlanokról.

Én is ezért írtam könyvet, hogy segítselek az indulásban. https://kohazicsaba.hu/konyveim/

Nagyon sok mindenre választ kapsz, ha elolvasod valamelyik könyvem.

Az elsőt mindenképpen ajánlom.

A legnehezebb kérdés mindig az, hogyan vedd meg az első befektetési ingatlanod.

Erre kapsz választ a HOGYAN INDULJ EL AZ ELSŐ INGATLAN BEFEKTETÉSEDDEL c. előadásomon.

Itt meg tudod nézni, hogy miről szól az előadás https://kohazicsaba.hu/eloadas/

 

Következő ingatlanos szint: az ingatlan portfólió kialakítása

Nem lehetetlen elérni, csak el kell indulnod az ingatlan befektetés útján.

Nem kell tökéleteset alkotnod, csak indulj el.

Jó ingatlan befektetést!

Ui.:

Azt, hogy hogyan indultam erre a linkre kattintva elolvashatod.

Címe: https://kohazicsaba.hu/igy-kezdodtek-az-ingatlanos-almok/

Ezt meg tudom veled tanítani, olvasd el a könyveim, vegyél részt az ingatlanklubomon.

Nézd meg a WEB áruházam! https://kohazicsaba.hu/termekek/

Tanulj tőlem, és akkor te is el fogsz oda érni, hogy igenis tudni fogod, mi az a passzív ingatlan bevétel.

Élvezni fogod az előnyeit.

Azt is tudni fogod, hogy mit kell tenni érte.

Az elejét azért nagyon meg kell nyomni és utána, viszonylag egy minimális erőfeszítéssel fenntartható dologgá válik az ingatlan befektetésed.

Ezzel számolj és akkor nem ér csalódás, az biztos.

Hasonló bejegyzések

Az ingatlan felújítás buktatói

Ingatlan felújítás buktatói Gyakorló ingatlanbefektető vagyok, ezért ebben a blogban az ingatlanfelújításban szerzett tapasztalataimat fogom veled megosztani. Az én üzleti stratégiám az, hogy felújítandó ingatlanokat veszek, azokat felújítom, bérbe adom, vagy eladom....

bővebben

Ingatlan típusok és azok megtérülése

Ingatlan típusok és azok megtérülése                                                                            Egy ingatlan befektető életében a megtérülés és a pénz forgási sebessége fontos dolog. A piaci helyzet egyik percről a másikra nagyon gyorsan megváltozott. ...

bővebben

Ingatlan vásárlás végrehajtáson

Ingatlan vásárlás végrehajtáson   Az első lépések az ingatlan felé Amikor az ember megveszi az első ingatlanát, az bizony nagy lépés. Az a kérdés, hogy a piac mely szegmenséből akarsz magadnak ingatlanból üzletet csinálni. Nekem már voltak ingatlanaim, amikor...

bővebben

Passzív milliók ingatlan bérbeadásból

Passzív milliók ingatlan bérbeadásból Bérleti díjból szabadon és boldogan Az ingatlan befektetés lényege, és végső célja a szabadság. Az ember szabad és független akar lenni. Én ezt az ingatlanaim segítségével értem el. Az első gondolat az volt, hogy minden éven...

bővebben

AZ ELSŐ 100 M Ft-od INGATLANRA

AZ ELSŐ 100 M Ft-od INGATLANRA BEFEKTETÉSI FORMÁK Nincs sok befektetési lehetőség. Cég Tőzsde Ingatlan Bármibe fektetsz, ezekbe a kategóriákba tartozik. Könnyű dolgod van, mert csak ebbe a 3 kategóriába kell kiművelned megad. Van akinek egy egész élet kevés rá. Van...

bővebben

Ingatlanos újratervezés

Ingatlanos újratervezés A kiindulópont meghatározása Az ingatlanos újratervezés alatt azt értem, hogy már van terved. Újratervezni csak akkor lehet, ha bármilyen terved egyáltalán van. Készíts egy alap tervet, és akkor tudsz könnyedén újratervezni. A tervednek legyen...

bővebben

A passzív ingatlan befektetés lényege

A passzív ingatlan befektetés lényege Nos, sokan a passzív bevétellel azonosítanak nagyon rossz dolgokat. Sokan az MLM-et azonosítják vele. Nem feltétlenül rossz dolog, viszont az nagyon is aktív tevékenység. Tudom, mert csináltam. Az ingatlan befektetés, ha jól...

bővebben

Így kezdődtek az Ingatlanos Álmok

Bemutatkozás Kőházi Csabának hívnak. 23 éves korom óta vállalkozok, vagyis már majdnem 30 éve. A hírleveleimben az előadásaimban megmutatom, hogy hogyan lehet pénz és kezdő tőke nélkül 3-5 év alatt ingatlanhoz jutni, banki hitel nélkül. El kell dönteni, hogy a...

bővebben

Kivé akarsz válni, az ingatlan befektetéssel?

Nos, azért ez a címe, mert a legjobb, ha te látod a jövőbeli önmagad. Itt az a kérdés, hogy te milyennek látod magad vagy milyennek akarod látni. Nem számít az, hogy te most milyen vagy, van-e ingatlanod, vagy nincs. Nyilván nem ilyennek akarod magad látni, hanem...

bővebben

Kitől tanuld meg az ingatlan befektetés szakmát

Hát, a válaszom az, hogy tőlem, írtam már több könyvet róla, tehát nem egy kezdővel állsz szemben. Ez volt a reklám helye. Őszintén szólva, én azt szoktam javasolni, hogy válasszál ki 1, maximum 2 embert, én is ezt tettem. A Pongor Juhász Attila mint...

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .