Ingatlan vásárlás végrehajtáson - Kőházi Csaba ingatlanbefektető

Ingatlan vásárlás végrehajtáson

Ingatlan vásárlás végrehajtáson

 

Az első lépések az ingatlan felé

Amikor az ember megveszi az első ingatlanát, az bizony nagy lépés.

Az a kérdés, hogy a piac mely szegmenséből akarsz magadnak ingatlanból üzletet csinálni.

Nekem már voltak ingatlanaim, amikor elhatároztam, hogy kipróbálom magam az ingatlan árverési piacon is.

Személyes licitálásban már volt tapasztalatom. Önkormányzati ingatlanokra licitáltam. Jó párszor sikerült nyernem is. Most is elhoztam 2 Győr-Belvárosi üzlethelyiséget.

Azért az internetes felületen egy kicsit más. Viszont az alapelvek ugyan azok.

A lényeg, hogy ne tétovázz. Tudd előre, hogy meddig mész el a licitálassal és mi a célod az ingatlannal.

Nem számít az első ingatlannál, hogy hány százalék lesz a megtérülésed. (Azért pluszos legyél.)Lényeg az, hogy elkezded csinálni.

A legnehezebb az első lépés megtétele. Ez az Ingatlanos Álmok Klubtagoknak is nehézséget okoz.

Én simán megléptem ezt a lépést, mert nagyon akartam az ingatlant. Ingatlanba akartam fektetni minél előbb.

Nem gondolkoztam a következményekről. Így az első ingatlanbefektetésem megtérülése 2,5% lett.

Ez volt az első számom.

Lehet, hogy nem az igazi, de elkezdtem.

Az árverésen vásárolt első ingatlan befektetésem megtérülése 15%-ra sikerült. Én nagyon örültem neki.

Ekkorra már volt tapasztalatom.

Az első árveréses ingatlanom bérlőkkel együtt kaptam meg.

A bérlők nekem fizették tovább a bérleti díjat. Az ingatlan átvétele zökkenőmentes volt.

Vagyis ennél az „első” ingatlanomnál nem volt keserű tapasztalatom.

Amúgy a többinél sem.

 

Az ingatlan szerzés egy módszere

Találj egy biztos módszert az ingatlan befektetésre.

Az ingatlan árverésen szerzett ingatlan is az. Viszont készpénzes buli.

Amint megnyerted az ingatlant, 2 héten belül ki kell fizetned. Ez maximum 60 nappal hosszabbítható.

Nekem nem volt banki kapcsolatom, így más megoldást kerestem. Erről az első könyvemben részletesen írok.

https://kohazicsaba.hu/ingatlanos-almok-1/#csomagok

Kezdésként nem biztos, hogy van ilyen kapcsolatod. Vagyis legyen nálad elég pénz.

Nem ez a legegyszerűbb ingatlan szerzési módszer, ezért kezdésnek nem ezt ajánlom.

Első látásra könnyűnek tűnik, de nem az.

2022. november 19-én 10 órakor [INGYENES] előadást tartok “AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL AZ INGATLAN ÁRVERÉSRŐL” címmel. Itt tudsz tájékozódni, ha érdekel: https://ingatlanosalmok.hu/ingatlan-arveres/

Rengeted apró részletet kell tudni. Ha ezekkel nem vagy tisztában, akár 2-3 évig is kívülről nézheted az ingatlanod.

Ha itt mellényúlsz, akkor a „megtérülés” sok sok plusz évben mérhető.

Fontos, hogy milyen jogok vannak az ingatlanon. Lehet rajta vezeték jog, amivel semmi gond nincs.

Lehet rajta haszonélvezeti jog, ami azt jelenti, hogy hiába a tiéd az ingatlan. A haszonélvezeti jog erősebb, mint a tulajdon jog és ráadásul a haszonélvező még bérbe is adhatja az ingatlant..

Az ingatlanba be sem mehetsz.

Ezeket érdemes már a kereséskor kiszűrnöd. Ne is akarj rá licitálni! Neked a pénzednek kell jó helyet keresni, és ne a problémát keresd.

Az ingatlan befektetés alapja az egyszerűség.

Amit egy 8 éves gyerek is képes megérteni, az működni fog.

Vagyis olyan üzleti modellt készíts, amit könnyen átlátsz.

Azt meg is tudod valósítani.

 

Ingatlan megtekintése

Én bárhol a világon akartam ingatlant venni, mindig elmentem és megnéztem a környéket és magát az ingatlant is.

Ez vonatkozott az ingatlan árverésre is.

Amikor Balaton parti ingatlan érdekelt, már mentem is a Balatonra. Sokszor nem tudtam bemenni az ingatlanba.

A helyet és a környéket azonban sikerült tanulmányoznom.

Ez alapján döntöttem el, hogy licitálok-e az ingatlanra. Nagyon sokszor döntöttem úgy, hogy nincs értelme. Nézetem a környéket, a lakosságot és a szomszédokat.

Amikor az ember eltölt egy egy ilyen helyen, abból is nagyon sokat meg lehet tudni.

Ezt SOHA ne hagyd ki!

Az ingatlan befektetésnél fontos, hogy hol lépsz be és fontos az is, hogyan lépsz ki az ingatlan befektetésedből.

A hogyan miatt kell személyesen elmenned és megnézned az ingatlant. Mindegy hol van.

Ezért egy idő múlva ráálltam, hogy csak Győrben vásárolok ingatlant.

Árverésen is csak győri ingatlanokra licitáltam.

Persze azért vettem más városban is ingatlanokat árverésen. A felújításuk viszont problémát jelentett a távolság miatt.

Ezért is javaslom azt, hogy a saját lakóhelyeden vegyél ingatlant.

Rengeted olyan tudás van benned, amiről nem is tudsz.

Egy másik városban ez nincs meg. Egyszerűen nincs helyismereted. Nem ismered jól a másik város ingatlan piacát.

Szerintem ez fontos lépés. Az interneten sem tudsz mindent megtenni.

Ez személyes dolog, nem tudod semmi mással kiváltani.

 

Hogyan licitálj ingatlanra

Mielőtt licitálsz nézd meg a kiköltözési moratórium időtartamát.

A licitálás előtt egy közjegyzőtől kapsz egy kódot, amivel be tudsz lépni az árverési felületre.

Tudsz licitálni ekkor már ingatlanra, vagy amire akarsz.

Csak akkor lépek bele az ingatlan befektetésbe, ha tudom hol lépek ki belőle. Ezt egyszerűen csak ki kell számolni.  Ez azt jelenti, hogy a licitálás előtt pontosan tudom, hogy meddig megyek el a licitálással.

Ezt néha a versenyszellem miatt nehéz tartani. Ezt gyakran túlléptem. Szerencsém volt, mert rám licitáltak és nem én vettem meg.

Jól rá is faragtam volna vele.

Ekkorra már semmilyen szám és megtérülés nem jött volna ki.

A versenyszellem akkor viszi el az embert, amikor túl sokan licitálnak. Ilyenkor megy el az ingatlan ára, akár a piaci ár fölé is.

Ha valaki saját magának licitál ingatlanra, mert a saját lakhatását akarja megoldani, akkor túl sok az érzelmi töltés az „ingatlan üzletben”.

Ezt ilyenkor ott kell hagyni.

Neked végig látni kell a profitod.

Majdnem minden esetben ezeket az ingatlanokat fel kell újítani.

Ehhez segítséget a 2. könyvemben találsz. A könyv segítségével milliók maradnak a zsebedben és milliós profitot tudsz realizálni.

https://kohazicsaba.hu/ingatlanos-almok-2/#csomagok

Az ingatlanoat általában leélve kapod meg. Ezzel azért számolj.

Volt olyan családi ház, amiből elvitték a teljes fűtésrendszert a MÉH-be.

Kaptak érte egy kis aprót.

Ezzel viszont nekem milliós plusz kiadást okoztak. A végén felújítás nélkül adtam tovább az ingatlanon.

Ezért is mondom azt, hogy 10% haszon reménnyel nem fektetek ingatlanba.

 

Ha te nyerted az ingatlan licitet

Gratulálok, ha eljutsz idáig.

2 héten belül el kell menned a végrehajtóhoz szerződést kötni.

Itt döntöd el, hogy mikor akarod az ingatlant kifizetni. 2 héten belül, vagy 2 hónapon belül. Ez a válaszod nyilván a kiköltözési moratóriumtól és a fizetőképességedtől függ.

Én vártam a fizetéssel többször is 60 napot.

Elsősorban azért, mert befektető társat kellett találnom.

Banki hitel meg sem fordult a fejemben.

Befektető társat könnyen találtam, mert ekkorra már biztosan látszottak az ingatlan befektetés számai.

Tudtam a vételárat, láttam a felújítási költségeket és a piaci elemzés segítségével láttam az ingatlanom eladási árát.

Sokkal jobb voltam, mint a bank.

Vagyis a befektető társakkal ingatlanonként 15-50%-ot is kerestünk.

Azért a bank pénze olcsóbb, de még így is bőven megérte.

A végrehajtót írásban kell kérni, hogy az ingatlant kiürítve adja át neked.

Ez innentől az ő problémája és nem a tiéd.

 

Ingatlan átvétele és tovább értékestése

Az ingatlant nekem a tulajdonosa ez idáig simán odaadta. Nekem ezzel soha nem volt problémám.

Volt erre példa a kiköltözési moratórium alatt. Ez egy novemberi hónap volt.

Amikor az ingatlan tele van bútorokkal, az sok mindent elfed.

Amikor kiköltözött az előző tulajdonos az ingatlanból, hát …

Addig azt hittem, hogy hozzá sem kell nyúlnom a lakáshoz, aztán mégis.

Fél éves bérleti díjat szántam az ingatlanom felújítására. Ezért 6 hónapra kiadtam az ingatlant, illetve a bérlőket is bevontam a felújításba.

Ennek mikéntjéről az első könyvemben olvashatsz.

https://kohazicsaba.hu/ingatlanos-almok-1/#csomagok

Itt jól jött az eddigi ingatlanos tapasztalatom.

Én általában fél, vagy egy év alatt fordulok ki egy egy ingatlanból.

Nem akarom, hogy munka szaga legyen az ingatlan befektetésemnek.

Ha jól rakod össze ezt az ingatlan befektetési lehetőséget, akkor nagyon könnyű pénzkereseti lehetőséged lesz.

Látod a számokat végig.

Már csak végig kell menned az általad megkezdett úton.

Kiváló ingatlan befektetést kívánok.

Érd el a szabadságot az ingatlan befektetés segítségével.

2022. november 19-én 10 órakor [INGYENES] előadást tartok “AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL AZ INGATLAN ÁRVERÉSRŐL” címmel. Itt tudsz tájékozódni: https://ingatlanosalmok.hu/ingatlan-arveres/

 

Ui.:

2022. november 19-én 10 órakor [INGYENES] előadást tartok “AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL AZ INGATLAN ÁRVERÉSRŐL” címmel. Itt tudsz tájékozódni, ha érdekel: https://ingatlanosalmok.hu/ingatlan-arveres/

Azt, hogy hogyan indultam erre a linkre kattintva elolvashatod.

Címe: https://kohazicsaba.hu/igy-kezdodtek-az-ingatlanos-almok/

Ezt meg tudom veled tanítani, olvasd el a könyveim, vegyél részt az ingatlanklubomon.

Nézd meg a WEB áruházam! https://kohazicsaba.hu/termekek/

Tanulj tőlem, és akkor te is el fogsz oda érni, hogy igenis tudni fogod, mi az a passzív ingatlan bevétel.

Élvezni fogod az előnyeit.

Azt is tudni fogod, hogy mit kell tenni érte.

Az elejét azért nagyon meg kell nyomni és utána, viszonylag egy minimális erőfeszítéssel fenntartható dologgá válik az ingatlan befektetésed.

Ezzel számolj és akkor nem ér csalódás, az biztos.

Hasonló bejegyzések

Életszínvonal növelés ingatlannal

Aki nincs megelégedve a sorsával, az tegyen a javításáért valamit. Először elkezdtem albérletben, majd amikor elhittem, hogy képes vagyok ingatlant venni, akkor vettem is. Egy kicsit megpihentem és már azon agyalogtam, hogy hogyan tudok nagyobb ingatlanba költözni....

bővebben

Ingatlan felújítási buktatók

Újítottál már ingatlant? Idegőrlő volt? vagy mindent magad csináltál? Voltak szervezési gondjaid, mert nem jött a „mester”? Mivel én megveszem az ingatlant, majd felújítom, hogy értéket adjak neki, azután kiadom. Szóval ezekkel a „mesterekkel” van kapcsolatom. Sajnos...

bővebben

Ingatlan klubok

Az ingatlan klubok az egyik legjobb módja a motiváció fenntartására. Érdekel az ingatlanbefektetés, és ezért elkezdtél kialakítani magadnak bizonyos nyerő szokásokat. Eddig csak olvasgattál könyveket, szakmai folyóiratokat, esetleg VLOG-ot nézel. Nézed már az...

bővebben

Fényképek az ingatlanról

Amikor el akarod adni az ingatlanod, nyilván meghirdeted, a neten, és ehhez fényképeket fogsz készíteni. Adok néhány tippet, hogy hogyan érdemes ezt csinálni és mire figyelj oda. Először is takaríts ki, sőt csinálj nagytakarítást!A mai akár csak a telefonon lévő...

bővebben

Miért az ingatlanbefektetés?

Olyan kérdést tegyél fel mindig magadnak, ami a célodhoz közelebb visz.Az igazi okra kell koncentrálnod, miután megtaláltad. Illetve a bőségre.világban bőség van. Amikor külföldre megy az ember, mit lát? Bizony hatalmas bőséget és gazdagságot.Ha nem az...

bővebben

Ingatlanos kezdetek

Még 16 éves voltam,amikor valaki nyert a TOTO-n több, mint 2 millió Ft-ot. Már akkor mondtam a szüleimnek, hogy én vennék belőle ingatlanokat és bérbe adnám, így soha nem kellene dolgoznom, mert a bérleti díj bevételből simán megélnék.Akkor egy panellakás még 300.000...

bővebben

2 hozzászólás

  1. ZSÓKA Rába

    Az emberek megbízhatatlanok Nehéz megbízhatónak kiadni nem fizette elmegy rongál szörnyű

    Válasz
    • Kohazics

      A jó bérlő kiválasztás nagyon fontos.

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .