Ha megnézitek néhány híres embernek az életútját, nem is akarok neveket említeni, ők nem voltak középszerűek.
Ugyanis amikor te reálisan méred fel a helyzetedet, az egy nagyon jó dolog.
Kiindulópontnak tökéletes, sőt, ezt kell tenni. Azt reálisan kell nézni.
Viszont onnantól, hogyha az álmaid nem baj, ha nem lesznek reálisak. Sőt, akár irreálisak is lehetnek, ugyanis ezek az álmodozók, voltak nagy hatással a világra.
Legjobb példák erre sajnos a diktátorok. Nézd meg, hogy bármelyik diktátor milyen sorból származik, honnan jött, satöbbi és hogy milyen hatással volt a világra.
Nem az volt, hogy kőgazdag családból jött mindegyik és alátoltak mindent és tényleg, onnantól csak egy ugrás volt, hogy mondjuk ő legyen az országnak a királya, az uralkodója vagy az elnöke, vagy hadvezére, teljesen mindegy, micsoda.
Hanem bizony ezek az emberek, akár lásd Sztálint is, alacsonyabb sorsból származott, nézheted Maót, ő is egy faluból származott.
Tehát akik sokra vitték, egyik sem volt olyan, hogy a realitások mellett maradtak volna. Ha belegondolsz, akkor igazából az egyik cipész lett volna, a másik, Mao, mondjuk tanár.
Vagy ha nézed az alibabának a tulajdonosát, angoltanár az volt. Ha ő a realitásokat nézi, hogy reálisan méri fel a célokat meg az esélyeket, akkor ő ott maradt volna és angolt tanítana Kínában.
Hát most nem ez van.
Tehát kell egy hatalmas nagy cél, ami az átlagember szemében, inkább hülye vagy te fiam, mit akarsz, és ha hiszed, ha nem, hát szinte mindenki hülyének néz, hogyha te ezeket az álmaidat elmondod.
Nekem is nagyon érdekes volt, a saját családom mondta ezt, hogy amikor én magyaráztam, hogy ingatlanok, ilyen vállalkozás, meg olyan tőzsde, satöbbi, hogy mindig azt hitték, hát, hülyeségeket beszélek.
Viszont mondták, hogy érdekes, amit mondtam és magyaráztam, azt meg is csináltam.
Ahonnan indul az ember, vagy ahonnan indultam én is, azt nyugodtan mondhatom, ott a realitás az lett volna, hogy én valahol vésném a falat villanyszerelőként, mert ez az alapvégzettségem.
Aztán az ember továbbmegy, leérettségizik, hogy elvégzi a főiskolát, ami konkrétan sokat nem számít. Vannak nagyon jó felnőttoktatások, tanfolyamokat végez az ember, úgy, ahogy én is és előbb-utóbb megtalálja a nagy miértjét.
Megalapítottam az ingatlan-klubot, keresed a hasonló emberek társaságát, akik segítségével tudsz tovább fejlődni.
Ezek mind erről szólnak egy ember életében, folyamatosan fejlesztened kell magad és akkor ezek az ingatlanos nem realitások, irreális célok és álmok, ezek bizony realitások lesznek.
De akkor, amikor te ezt kitalálod, semmiképpen sem az.
És lehet, hogy a családod, nem beszél le róla.
Jól van, fiam, csináld, legalább eltöltöd az időt valahol, ahelyett, hogy a kocsmában ülsz.
Ehhez képest azt látják, hogy hatalmasat fejlődtél. Van egy-két ingatlanod, lehet, hogy egy garázs vagy egy tároló, tehát most nem kell nagy dolgokra gondolni. Vagy egy kis föld, teljesen mindegy.
Viszont valamit léptél a saját magad érdekében és ezzel már kiemelkedsz a környezetedből, mert az emberek 95%-a saját magáért sem tesz semmit.
Viszont, ha elolvasod a könyvet, belépsz az ingatlan-klubba, ha meg tudom neked megtanítani, hogy magadért tegyél és senki másért, akkor már azt mondom, gyerekek, a csillagos ég a határ.
Én abban nem hiszek, hogy különböző segélyszervezeteket nyomok pénzzel.
Volt rá példa, csak a végén eléggé pofátlanok voltak. Abban hiszek, és ezt művelem mind máig, hogy egy-egy emberen segítek.
Adok neki munkát, tehát hogy egyenesbe hozom az emberkét, a hatásomra leérettségiztek, főiskolára mentek. Vagyis tanultak és boldogultak az életben.
Tehát ezek mind nagyon jó dolgok és én nagyon büszke is vagyok rájuk, meg persze nyilván magamra is, mert ezt viszont tudom, hogy az én hatásom volt.
És ha csak egy-két embernek tudod éves szinten jobbá tenni az életét, én azt mondom, hogy az is nagyon nagy dolog.
Az ingatlan-klub és a könyv is pontosan erről szól.
Ne legyünk középszerűek, hogy igenis, kicsit merjünk kilógni a sorból.
Én világéletemben kilógtam.
Merj egy picit te is kilógni a sorból, viszont olyanokkal vedd körbe magad, akik támogatnak téged és segítenek.
Akkor nem leszel középszerű és lesz több ingatlanod is.
0 hozzászólás