Passzív milliók ingatlan bérbeadásból - Kőházi Csaba ingatlanbefektető

Passzív milliók ingatlan bérbeadásból

Passzív milliók ingatlan bérbeadásból

Bérleti díjból szabadon és boldogan

Az ingatlan befektetés lényege, és végső célja a szabadság.

Az ember szabad és független akar lenni.

Én ezt az ingatlanaim segítségével értem el.

Az első gondolat az volt, hogy minden éven veszek egy ingatlant 60 éves koromig.

Ezek segítségével nem kell a postást várnom, hogy hozza a nyugdíjat.

Nem leszek rászorulva.

Illetve úgy gondoltam, hogy nem is lesz nyugdíjam. Ezt még mindig így gondolom.

A Maslow piramis alján az ember az alap szükségleteit akarja kielégíteni.

Étel, lakhatás stb.

A legfelső szinten van a szabadság, boldogság, önmegvalósítás.

Nem véletlen, hogy a gazdag emberek ingatlanba fektetnek.

Kivétel nélkül mindegyik.

Lehet, hogy nem adják bérbe őket, viszont vannak ingatlanaik.

Én eleve bérbeadási céllal vettem ingatlant.

Az első perctől ez volt a célom. Az ingatlanban láttam a jövőm.

A hosszú távú bérbeadás, ami meghozta nekem a szabadságot.

Ingatlanokkal a szabadság nekem azt jelenti, hogy azt csinálok amit akarok, és akkor amikor akarom.

Vagyis bármikor el tudok menni 1-2 hétre, egy másik városba nyaralni.

Erről a tervemről nem tettem le. Minden nagyvárosból akarok tudósítani, a helyi ingatlan piacról.

Ez célom is volt, csak a COVID keresztül húzta ezt a tervem.

A piac előbb utóbb helyre áll és megy minden tovább.

Csak nem a régi mederben.

Ezt érintem a Passzív milliók ingatlan bérbeadásból c. előadásomon is.

Itt tudsz rá jegyet venni: https://kohazicsaba.hu/eloadasaim/

Még nem indult el a vérfürdő az utcákon.

De el fog …

A moratóriumot az adósok kb. 30%-a kérte 2020 év elején.

2020 év végéig ez 50% lett.

Azért ez egy intő jel.

A választásokig elhúzzák a moratóriumot, de a végtelenségig nem tartják fent ezt a helyzetet.

Nem tudják.

Akkor eljön az a helyzet, amire mindenki „számít”. Fel sem tudjuk most ennek a hatásait mérni az ingatlan piacra.

Sok ember el fogja veszíteni az állásást, és az ingatlanát.

Ők jó esetben meg fognak jelenni a bérlői oldalon. Viszont nekik ebben az életükben már nem biztos, hogy lesz saját ingatlanuk.

Legjobb, ha az ember azonnal elkezd ingatlanba fektetni.

Tudom a kérdést.

Miből?

Az előadásaimon és a könyveimben is elég részletesen tárgyalom.

Itt eléred az első könyvem: https://kohazicsaba.hu/ingatlanos-almok-1/#csomagok

Engem is ez érdekelt.

Mivel nem találtam rá irodalmat, ezért írtam róla én.

Érdekes az élet nem?

A több mint 20 évvel ezelőtti kérdésem, én magam válaszoltam meg az ingatlan piac számára.

 

Ne fektess ingatlanba félelem alapon

A legtöbb ember „befektetőnek” hiszi magát.

Csak van pénzük. Ennyi az egész.

Viszont ők nem képzett befektetők.

Ezért félelem alapon fektetnek be.

Ez a helyzet az ingatlan piacon is.

Diverzifikálnak, mert minden tanácsadó ezt mondja.

Ezt akkor érdemes csinálni, ha nem tudod mit csinálsz.

A diverzifikálás félelem alapú befektetés.

Itt nem nyerni akarsz, inkább csak nem akarsz veszíteni.

Persze vehetsz több ingatlant is.

De ne többféle ingatlant vegyél, mert csak szétforgácsolod magad.

Nem fogod átlátni a piacot.

Az ingatlan piac nagyon sokrétű tud lenni.

Ezért szoktam azt javasolni, hogy 1-2 szegmensében nagyon műveld ki magad.

Ez a titok.

Elég, ha csak 1-2 dologban vagy jó. Sőt kiváló. Az hozza meg az igazi áttörést és sikert..

Vehetsz panel lakásokat, vagy garázsokat.

Vehetsz téglalakásokat, vagy telkeket.

Végtelen a skála

És színes.

Műveld profi módon ki magad, a választott szegmensedben, és az meghozza az eredményt.

Ha a nagy ingatlan befektetőket megnézed, ők sem vásárolnak az összes ingatlan típusból.

Ők a végső célt látják. Nem tartalékolnak, hanem teljes gőzzel mennek előre.

A másik félelem alapú ingatlan befektetés az ingatlan bérbeadás.

Méghozzá a hosszú távú ingatlan bérbeadás.

Sok „ingatlan befektetőnek” az az első gondolata, hogyan rúgja ki a bérlőt.

Nem akar elmenni a bérlő, akkor mi lesz?

Ezért elviszi a bérlőt, vagy elrettenti a bérlőt, a közjegyzővel.

Vagyis fél attól, hogy nem lesz sikeres a befektetése.

Persze kalkuláljunk a legrosszabbal és arra találjuk meg a választ.

Ez teljesen rendben van.

Viszont rossz felé koncentrálnak.

Hogyan akarnak szabad és boldog ingatlan befektetőkké válni, ha félelem mozgatja a cselekedeteiket.

Írd le, hogy ki az ideális bérlőd!

Tudd, hogy miért!

És keresd meg.

Látod milyen egyszerű.

Tényleg csak ennyi.

Ez hozza meg azt az áttörést, hogy azon fogsz gondolkozni, hogy hogyan tartod meg a bérlőd minél hosszabb ideig.

Mint amikor nős vagy, és a feleségednek van problémája, akkor neked is lesz problémád.

Ha a bérlőd boldog, akkor te is az leszel.

Tedd a bérlőd boldoggá!

Valósítsd meg a bérlőd álmait és a tiéd is megvalósul.

 

Mit nézek, ha bérbeadásra veszek ingatlant?

Az ingatlan vásárlásodnak legyen egy határozott célja.

Mit akarsz kezdeni az ingatlannal,

Tovább értékesíted?

Bérbe adod?

Az ingatlan felújítást teljesen máshol kezded, ha tovább adod és ha bérbe adod.

Amikor bérbe adom, akkor az ingatlant, minél előbb lakhatóvá kell varázsolni.

Amint költözhető az ingatlan, már bérbe is adhatod.

Az ingatlan külső részét, már a bérlőim pénzéből meg tudom csináltatni.

Sok esetben nekem ebbe a bérlőim is be tudnak segíteni.

Rengeteg ötletet kaptam tőlük, amivel tudtam növelni az ingatlanom értékét.

Ahogy az ingatlanod újítod, egyre több pénzt tudsz érte kérni.

Egyre magasabb szintre hozod és egyre fizetőképesebb ügyfélkört tudsz megcélozni.

Ott van a pénz.

Ezeket a bérlőket már ne akard kitenni, mert ők időben fizetnek.

Ők általában 1 évig bérelnek ingatlant, mert az ingatlanos problémáik megoldódnak 1 éven belül.

Ők vásárolnak ingatlant, vagy építkeznek.

Velük jók a személyes tapasztalataim is.

Az ingatlanon ugyan azt nézem, mint egy másik ingatlanon, csak az a különbség, hogy hosszú távon meg akarom tartani.

Előfordult, hogy én magam is beköltöztem az egyikbe.

Ilyenkor bele is szerethetsz egy kicsit a saját ingatlanodba.

Tisztában leszel az ingatlan összes hibájával és ki is javíthatod azokat.

Én is ezt tettem.

Néha egészen apró dolgokat hagy ki az ember.

Az első használat után ezek kiderülnek. Ki kell javítani mindent, és használhatóvá kell tenni az ingatlant.

Ilyenkor már csak elégedett bérlőid lehetnek.

Akik időben és boldogan fizetik az ingatlan bérleti díját.

 

Mit jelent ingatlant bérbe adni valójában?

Te kire bíznád a több 10 milliós vagyontárgyad.

Kit látnál az ingatlanodban szívesen?

Olyan bérlőt, aki időben fizet, mert nincs anyagi problémája?

Akkor miért nem e szerint cselekszel?

A legtöbb ingatlan bérbeadó szinte válogatás nélkül kiadja az elő embernek, akinek van pénze.

Nem mérlegel, csak minél előbb pénzt akar.

Még kauciót sem kér.

Gyakorlatilag semmit sem tud a bérlője előéletéről.

Amikor a pénz a legfőbb motiváló erő, akkor ott mindig rossz irányba mennek a dolgok.

Inkább az motiváljon, hogy a bérlőd minél magasabb szinten szolgáld ki.

Tanulj meg szolgáltatni.

Amerikában tudnak, de azért nem kell odáig elmenni.

Itt Magyarországon is megteheted.

Mit akarsz adni a célközönségednek?

Szépen fokozatosan fogsz felnőni a feladathoz.

Egyre jobb leszel.

Ezért fogsz egyre jobb bérlőket találni.

Inkább rájuk bízd az ingatlanod.

 

Az ingatlanod életciklusa

Ezzel érdemes tisztában lenned, mert akkor tudni fogod, hogy mennyi pénzt kell rá költened.

Tudni fogod azt is, mikor mennyi pénzt tudsz kivenni belőle.

Az elején költök rá. Olyan szintre kell hozni az ingatlant, hogy könnyedén bérbe adható legyen.

Magyarán fejős tehénné kell varázsolnod az ingatlanod.

Ülsz, hátradőlsz, és szeded a hasznait.

Az apróbb javításokat mindig meg kell csinálni. Így a nagyobb költségeket még csírájában el tudod fojtani.

Kb. 7 évenként eljön egy nagyobb költésnek, beruházásnak az ideje.

Ilyenkor mélyen bele kell nyúlni a zsebedbe.

Könnyen lehet, hogy érdemesebb eladni az ingatlant, akár bérlővel.

Majd kezded elölről a játékot.

Fontos, ha újra be kell ruháznod az ingatlanba, akkor kalkuláld ki a megtérülésed.

Vagyis a megtérülési időt növelni fogod.

Csak az a kérdés mennyivel.

Erre adok konkrét megoldásokat a 2. könyvemben.

Itt találod: https://kohazicsaba.hu/ingatlanos-almok-2/#csomagok

Itt konkrét mintákat kapsz, és milliók maradnak a könyv segítségével a zsebedben.

Igen, az ingatlan befektetésed kiválóan kell összeraknod.

Minden egyes eleme a helyén kell, hogy legyen.

Akkor szinte önjáróan fog működni.

 

Az ingatlan befektetésed EXIT pontja

Az ingatlan befektetés aranyszabálya, hogy belépéskor, tudnod kell hol lépsz ki.

Tudnod kell az exit pontot.

Akkor is, ha úgy gondolod, hogy soha nem akarod eladni az ingatlanod.

Én is így gondoltam.

A végén 5 év múlva mégis eladtam.

Könnyen ment, mert az ingatlan olyan állapotban volt. Azonnal be lehetett költözni.

A belépéskor olyan ingatlant vásároltam, ami jó helyen volt és ezért sokan akarták birtokolni.

A legtöbb ember itt hibázik.

Annyira karja az ingatlant és annyira örül, hogy végre vehet egyet, hogy nem látja a lényeget.

A lényeg az, hogy egy átlagember életes során 2-3-4 alkalommal vált ingatlant.

Nem mindenkinek van rá lehetősége.

Ez igaz.

Sajnos ők nem gyakorlott vásárlók.

A passzív Milliók Ingatlan Bérbeadással tanfolyam nekik is megérné, mert ilyenkor ők milliókat veszítenek.

Ha csak ezt az egy dolgot megtanulod, már akkor érdemes volt elolvasnod a blogom.

Ezt a tanfolyamot neked is ajánlom.

Találkozunk?

Ui.:

Azt, hogy hogyan indultam erre a linkre kattintva elolvashatod.

Címe: https://kohazicsaba.hu/igy-kezdodtek-az-ingatlanos-almok/

Ezt meg tudom veled tanítani, olvasd el a könyveim, vegyél részt az ingatlanklubomon.

Nézd meg a WEB áruházam! https://kohazicsaba.hu/termekek/

Tanulj tőlem, és akkor te is el fogsz oda érni, hogy igenis tudni fogod, mi az a passzív ingatlan bevétel.

Élvezni fogod az előnyeit.

Azt is tudni fogod, hogy mit kell tenni érte.

Az elejét azért nagyon meg kell nyomni és utána, viszonylag egy minimális erőfeszítéssel fenntartható dologgá válik az ingatlan befektetésed.

Ezzel számolj és akkor nem ér csalódás, az biztos.

Hasonló bejegyzések

Az ingatlan felújítás buktatói

Ingatlan felújítás buktatói Gyakorló ingatlanbefektető vagyok, ezért ebben a blogban az ingatlanfelújításban szerzett tapasztalataimat fogom veled megosztani. Az én üzleti stratégiám az, hogy felújítandó ingatlanokat veszek, azokat felújítom, bérbe adom, vagy eladom....

bővebben

Ingatlan típusok és azok megtérülése

Ingatlan típusok és azok megtérülése                                                                            Egy ingatlan befektető életében a megtérülés és a pénz forgási sebessége fontos dolog. A piaci helyzet egyik percről a másikra nagyon gyorsan megváltozott. ...

bővebben

Hogyan indulj el az első ingatlan befektetéseddel?

Hogyan indulj el az első ingatlan befektetéseddel? Kezdeti nehézségek Honnan indultam? Átlagos életet éltem, dolgoztam, mint mindenki, majd megnősültem, mint mindenki. Soha nem voltam munkanélküli. Amikor dolgozni akartam, akkor aktívan kerestem valami melót. Nem...

bővebben

Ingatlan vásárlás végrehajtáson

Ingatlan vásárlás végrehajtáson   Az első lépések az ingatlan felé Amikor az ember megveszi az első ingatlanát, az bizony nagy lépés. Az a kérdés, hogy a piac mely szegmenséből akarsz magadnak ingatlanból üzletet csinálni. Nekem már voltak ingatlanaim, amikor...

bővebben

AZ ELSŐ 100 M Ft-od INGATLANRA

AZ ELSŐ 100 M Ft-od INGATLANRA BEFEKTETÉSI FORMÁK Nincs sok befektetési lehetőség. Cég Tőzsde Ingatlan Bármibe fektetsz, ezekbe a kategóriákba tartozik. Könnyű dolgod van, mert csak ebbe a 3 kategóriába kell kiművelned megad. Van akinek egy egész élet kevés rá. Van...

bővebben

Ingatlanos újratervezés

Ingatlanos újratervezés A kiindulópont meghatározása Az ingatlanos újratervezés alatt azt értem, hogy már van terved. Újratervezni csak akkor lehet, ha bármilyen terved egyáltalán van. Készíts egy alap tervet, és akkor tudsz könnyedén újratervezni. A tervednek legyen...

bővebben

A passzív ingatlan befektetés lényege

A passzív ingatlan befektetés lényege Nos, sokan a passzív bevétellel azonosítanak nagyon rossz dolgokat. Sokan az MLM-et azonosítják vele. Nem feltétlenül rossz dolog, viszont az nagyon is aktív tevékenység. Tudom, mert csináltam. Az ingatlan befektetés, ha jól...

bővebben

Így kezdődtek az Ingatlanos Álmok

Bemutatkozás Kőházi Csabának hívnak. 23 éves korom óta vállalkozok, vagyis már majdnem 30 éve. A hírleveleimben az előadásaimban megmutatom, hogy hogyan lehet pénz és kezdő tőke nélkül 3-5 év alatt ingatlanhoz jutni, banki hitel nélkül. El kell dönteni, hogy a...

bővebben

Kivé akarsz válni, az ingatlan befektetéssel?

Nos, azért ez a címe, mert a legjobb, ha te látod a jövőbeli önmagad. Itt az a kérdés, hogy te milyennek látod magad vagy milyennek akarod látni. Nem számít az, hogy te most milyen vagy, van-e ingatlanod, vagy nincs. Nyilván nem ilyennek akarod magad látni, hanem...

bővebben

Kitől tanuld meg az ingatlan befektetés szakmát

Hát, a válaszom az, hogy tőlem, írtam már több könyvet róla, tehát nem egy kezdővel állsz szemben. Ez volt a reklám helye. Őszintén szólva, én azt szoktam javasolni, hogy válasszál ki 1, maximum 2 embert, én is ezt tettem. A Pongor Juhász Attila mint...

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .