Ingatlanos vevő szűrés - Kőházi Csaba ingatlanbefektető

Ingatlanos vevő szűrés

Nagyon fontos, amikor te árultad már biztos az ingatlanodat, vagy vettél ingatlant, hogy meg kell szűrni a vevőket.

Ugyanis, ahogy korosodsz, akár mint én, rá fogsz jönni, hogy az idő a legfontosabb tényező az életedben.

Bizony meg kell válogatnod, hogy kire szánsz időt. Nincs ezzel semmi gond, viszont én azt mondom neked, hogy a műkedvelők kerüljenek.

Történt velem olyan eset, hogy én magam küldtem el a vevőt, illetve ő is belátta, hogy nem ez a fajta ingatlan érdekli.

Volt egy ingatlanközvetítő, aki mutatta körbe az ingatlanaimat. Ő viszont elmulasztott beszélgetni a vásárlóval, meg sem tudakolta, hogy neki mi a célja. Csak gondolta, hogy ő most dolgozik reggeltől estig és közben ő megmutatja az ingatlanaimat.

Én viszont beszélgettem az érdeklődővel és rájöttem, hogy nem azt a fajta ingatlant keresi, mint az enyém.

És ugye tudom, hogy sokan vagytok akár ingatlanosok is, csak akik ebben a szakmában dolgoztok.

Ott nagyon fontos a statisztika, azt, elárulom nektek, hogy a világon semmire nem jó, illetve, van alapja, de ebben az esetben nem jó semmire.

Ugyanis a statisztikában csak az bizonyított, hogy te mennyit dolgozol. Én pedig ingatlan befektetőként csak azt tudom mondani, hogy mi az eredménye annak, amit csinálsz.

Ha te naponta egyszer mutatsz meg egy ingatlant és azt eladod, többet érsz vele ugye, mint hogyha száz embert viszel oda, akik csak nézelődnek.

Szóval én azt mondom neked, hogy először szűrd meg a vevőt. Tegyél fel neki bátran kérdéseket.

Tedd fel neki azt a kérdést, hogy amennyiben Önnek tetszik az ingatlan és minden paramétere, úgy megvásárolja-e?

Képes-e megvásárolni, vagy milyen módon szeretné megvásárolni, tehát hogy hitelt szeretne felvenni, van-e saját tőkéje, kivel kell megbeszélni ezt a dolgot.

Ezeket azért érdemes feltenni, mert értelmetlen tépni a szádat, teljesen feleslegesen és csak megy a drága időd.

Mert lehet, ha beszélgetsz vele, megtudod, hogy neki mi a célja. Miért akar pont ott ingatlant venni. Miért pont téged keresett meg.

Akkor egy csomó olyan információval rendelkezel, hogy tudod, mennyi időt érdemes neked beletenned ebbe az emberbe.

Volt olyan esetem, aztán nem is mutattam meg neki az ingatlanomat, hogy ő mondta, hogy hát még ő nem tudja mit akar, csak nézelődik.

Ő még nem adta el a saját ingatlanát, de akkor majd később eladja és akkor talán vesz valamit.

Tehát sokan azt mondjátok ingatlanosok, hogy hú, hát ebből később majd vevő lesz, mert azt mondom, jöjjön vissza akkor, amikor vevő lesz.

Biztos, hogy nem a TE vevőd lesz!

Nagyon fontos, hogy olyan vevővel állj szóba, aki pontosan tudja, hogy mit akar.

Esetleg már régen kinézett magának egyet és csak azért nézi a többit, hogy megnyugtatja ezáltal a saját lelkét, hogy jól választott. Ez itt rossz, ott rossz.

Mikor veszel egy új kocsit és megindokolod magadnak, hogy igazából ezt az autót miért kellett megvenned és miért nem volt jó már a régi.

Üzletkötő koromban is, nagyon sokáig féltem feltenni ezt a kérdést, hogy amennyiben tetszik Önnek ez az ajánlat, hogy akkor kötünk-e üzletet?

Nagyon sok esetben, hát, még nem tudom, majd megbeszéljük.

Ilyenkor valami gond van, könnyen lehet, hogy nincs rá pénze még, most még csak nagyon-nagyon tájékozódni akar, nagyon-nagyon korai szakaszban van ez a történet.

Volt egy ingatlanközvetítő, aki elment és most az mondta az érdeklődőnek, hogy csak akkor mutatom meg az ingatlant, ha megveszi.

Ezt ilyen szinten azért nem kell művelni.

Viszont azt is látod, hogy lehet, hogy most nem kell még időt szánni erre az emberre. Nyilván ezt nagyon finoman kell közölni vele.

Most még ebben a stádiumban, inkább nézze meg az interneten.

Most az internetre lehet videókat is feltenni az ingatlanról, nézze meg a képeket, nézze meg a videót és amikor konkrétan tudja, hogy mit akar, akkor jöjjön vissza, várom szeretettel.

Ezt hidd el, hogy nem szerzel vele ellenséget. A saját idődet is csak kíméled.

Gondolj bele, hogyha csak ülök és lógatom a lábam és nem keresek egy fillért sem.

Akkor is többet érek vele, hogy le-föl rohangálok, költök, mert az időm is pénz, hogy ott vagyok és tépem a számat és megmutatom és nem jövök rá, hogy ezt az ingatlant nem akarja megvenni.

Most perpillanat se kerete rá, csak éppen ideküldte a felesége, férje, hogy nézzen körül.

Ezekre az emberekre szerintem nem érdemes ebben a stádiumban időt szánni. Mert az, hogy ő később vevő lesz, könnyen lehet, hogy nem a tiedé, nem te leszel már képben.

Te csak úgy vagy képben, mint ahogy most én is, hogy a videóimon keresztül, tehát naponta hallhat felőled, láthat téged.

Ha csak adsz neki egy névjegykártyát, hogy majd fél év múlva biztos felhív, mert vevő lesz, nem istenbizony, hogy a te vevőd lesz.

Tehát erre nem gondolom, hogy ilyen szinten, így kellene építeni, meg ez nem is így működik ráadásul.

Mindössze ennek a videónak az volt a célja, hogy szűrjed meg a vevőidet.

Amennyiben tőled telik, tessék nyugodtan feltenni bizonyos kérdéseket, én is nagyon sokáig féltem tőle. Viszont rájön az ember, hogy nem kell félni ezektől a kérdésektől, fel kell tenni, mert igazából, ha nem keresek semmit, akkor legalább nem csinálok semmit.

Megnyugtatóbban hat rám, mint hogy reggeltől estig jövök-megyek, gyakorlatilag a semmiért.

Hasonló bejegyzések

Kitől tanuld meg az ingatlan befektetés szakmát

Hát, a válaszom az, hogy tőlem, írtam már több könyvet róla, tehát nem egy kezdővel állsz szemben. Ez volt a reklám helye. Őszintén szólva, én azt szoktam javasolni, hogy válasszál ki 1, maximum 2 embert, én is ezt tettem. A Pongor Juhász Attila mint...

bővebben

Ingatlanos tippek

Ez nagyon vicces, mikor én azt hallom, hogy valaki valakinek tippet ad. Ez leginkább, a lóversenypályán szokott előfordulni. És akkor is érdekes, ha hülyeségeket mondanak és persze nem jön be. Akkor se rúgják őket hátba, mert azt mondják, nem ad több tippet. És akkor...

bővebben

Az ingatlan piac hullámzása

Az ingatlanpiac hullámzása Az ingatlanpiac mindig hullámzik, ezt te is nyomon követheted. Roppant egyszerű, figyeld meg, amikor nagyon magasak az ingatlanárak, akkor alacsonyabb a bérleti díj megtérülés. Amikor az ingatlan árak a csúcs közelébe érnek, akkor a bérleti...

bővebben

Ingatlanos ösvény

Nos, akármilyen hihetetlen, mikor van egy álmod és egy határozott célod, ami nagyon-nagyon fontos, hogy egy belső tűz égessen. Belülről jöjjön ez a cél. Egy ösvény meg fog előtted jelenni, ha hiszed, ha nem. Amikor van egy álmod, van egy nagyon-nagyon erős célod, hogy...

bővebben

Hol fektessek ingatlanba?

Nos, én azt szoktam mondani, hogy a saját lakhelyeden, mert azt ismered a legjobban. Tehát ingatlan is ugyanígy van, én azt mondom, hogy azért érdemes a saját lakhelyeden vásárolni. Én  Győr egy kis részén szoktam vásárolni csak bizonyos városrészekben. Azért, mert...

bővebben

Vehetsz ingatlant a jelenlegi tudásoddal?

Nos, lelövöm a poént. Vehetsz. Rengeteg ember van, aki azon görcsöl, hogy vehet-e ingatlant, mert még nem érzi késznek magát rá. Ettől függetlenül azt mondom, semmi más dolgod nincs, mint venni egy nagy levegőt, aztán nézni az ingatlanokat és végül megvásárolni egyet....

bővebben

Iroda piac 2020 után

Most „járvány” van. Nem érdekes ki mennyire hisz benne, azért hatással van ránk és az életünkre, illetve az üzletünkre. A járvány után „válság” várható. Olyan régen és olyan sok ember várja, hogy most már el is fog jönni. Amikor válság van, azt az irodapiac az elsők...

bővebben

Miért nem számoltam megtérülést?

Ha lehet ilyet mondani és érzésből vállalkoztam, és úgy gondoltam, hogy ingatlanba fektetni is így kell. A vállalkozásom egészen szépen hozott, és ezt vettem alapul. Bőven túl voltam a 10. ingatlan ügyletemen, és csak érzésből csináltam. A stratégiám alapja az volt,...

bővebben

Az első lépés a legnehezebb!

Ezt a jelenlegi Ingatlanos Álmok Klubban is tapasztalom, hogy vannak olyan emberkék nálam, aki első ingatlan vásárlás előtt állnak. Megvan rá a pénzük, de nem vásárolnak. Lehet, hogy te is ilyen ember vagy, aki olvasod ezt a levelet. Nagyon nehéz megtenni ezt az első...

bővebben

A hit hídja

Gondolom, az Indiana Jones-t filmet láttátok nagyon sokan, ha jól tudom, ez a második részében van. Amikor az apja haldoklik és ő megy és teljesíti a különböző nehézségű feladatokat. És itt van a hit hídja, amiben az az érdekesség, hogy ezt nem látja a hidat, amire rá...

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .